Oldalmegjelenítések:

2012. július 29., vasárnap

Frankfurti leves, kicsit másképp

Az az igazság, hogy a frankfurti levesben sosem szerettem a virslikarikákat. De hát, az hozzá tartozik. Nélküle közel sem olyan tartalmas a leves. Az ízével nem volt sosem bajom, csak a virslivel.
Most gondoltam egyet, és a frankfurti levest kevés változtatással készítettem el. Így már sokkal jobb volt:))
Hozzávalók:

(4 személyre) 

40 dkg kelkáposzta 

25 dkg sertés lapocka
1 fej vöröshagyma 
1 gerezd fokhagyma 
2 nagyobb burgonya 
1 dl olaj 
kevés liszt 
20 dkg virsli 
1 csokor petrezselyem 
1,5 dl tejföl 
majoranna
 
pici őrölt paprika

 
bors 

Elkészítése: 

A finomra vágott vöröshagymát az olaj felében, kissé megsózva, fedő alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott sertéshúst és erős lángon addig pirítjuk fedő alatt, míg levet enged. Ekkor hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a burgonyát, amelyet meghámoztunk és kis kockákra vágtunk. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük majorannával, fél mokkáskanál őrölt paprikával és finomra vágott petrezselyemmel (egy-két levelet tegyünk félre a tálaláshoz). Felengedjük vízzel. Mikor a hús  már majdnem megfőtt, hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott kelkáposztát is. Ha már az is majdnem kész, az olaj másik feléből kevés liszttel rántást készítünk, tejföllel simára keverjük, s ezzel sűrítjük be a forrásban lévő levest. Még egyszer összeforraljuk. A végén tesszük bele az előzőleg pár csepp olajon megpirított virslikarikákat. 

Petrezselyemmel díszítjük. 
1 adag szénhidráttartalma: 11 gramm

2012. július 28., szombat

Nyári sokzöldséges csirkemell ragu rizzsel.

Hozzávalók:
(2 személyre)

2 db csirkemell
vöröshagyma
zöldpaprika
paradicsom
karalábé
burgonya
gomba
alma
kelkáposzta
étolaj
halszósz
szójaszósz
chilli szósz
petrezselyemzöld
rizs

2012. július 25., szerda

Hagymaleves, pizza

Ma sor került ismét a hagymalevesre. De pirítós helyett levesgyöngyökkel tálaltam. Így is finom volt:)

Azt hiszem, egyszer már meséltem, hogy az unokáim imádják a pizzát, de nem szeretik, ha bármi van rajta:)) Otthon csak a szélét szokták megenni. Én viszont inkább sütök nekik üreset:))
Egy kis csíkban gombás-sajtos, azt mi fogyasztjuk el, a többi része üres, arra a fiúk majd ketchupot tesznek:)



2012. július 23., hétfő

Tegnap visszajöttek az ikrek.

Ugyanis pénteken hazavitte őket a Fiam. Mondván, pihenjek egy kicsit...(??) Most 3 napot itt lesznek, utána jön haza anyukájuk, így az elkövetkezendő két hétben biztosan nem látom őket.
Már az este megbeszéltük, mi legyen ma az ebéd. Így esett a választás a halászlére, melyet életemben először filézett halból készítettem.


Még egyet forr és el is készül:)
Kitálalva, tésztával:
A tésztát is magam készítettem. Itt nyújtás után szikkad a tészta:

Összevágva:
Kifőzve:
Végül az ikrek diós metéltet kértek másodiknak. Nagyszerű, ugyanilyen tésztából készítem azt is:)
Tehát az ebédünk halászlé tésztával és diós metélt volt:))

2012. július 22., vasárnap

Mai ebédünk

Tárkonyos raguleves,

kolbásszal töltött bőr nélküli császár


petrezselymes burgonyával, fejes salátával,
Desszertnek pedig lekvárral töltött, egyben sütött leveles-vajas sütemény



2012. július 17., kedd

Betyár

Nem csak fürödhetek,


homokozhatok is:))
5 hónapos, 23 kg. Marmagassága 58 cm:))

2012. július 14., szombat

Bazsalikomos-lecsós csirkemellcsíkok sült burgonyával

Az unokák - minő érdekes:) - mára csirkemáj rizottót kértek:) Örültem, hogy nem tésztafélét. Ámbár, ha tanácstalanok lettek volna, ajánlottam volna pizzát, spagettit, azok is kedvencek.
Nekünk bazsalikomos-lecsós csirkemell csíkokat készítettem sült burgonyával. Hozzá kovászos uborkát fogyasztottunk.

2012. július 13., péntek

Császármorzsa

Tegnap megérkeztek az ikrek egy kis nyaralásra. Az ebédet az ő kívánságuk szerint készítettem: paradicsomleves és császármorzsa.

A kisült császármorzsa:
Egy tányér "smarni" baracklekvárral:
Sajnos, a gyerekek nem szeretik a mazsolát, így az kimaradt belőle:)

2012. július 8., vasárnap

Meleg ide, meleg oda, begyújtottam a sütőt is,

a biztonság kedvéért:)))
A mai menü: a jéghideg gyümölcsleves,
Cserépben sült töltött csirke petrezselymes burgonyával, fejes salátával.
Desszertnek pedig - ha hideggel kezdtük, fejezzük is be hideggel:) - palacsintatorta készült. A receptjét ITT találjátok.

2012. július 7., szombat

Eperpudingos gyümölcsleves

Pontosan már nem is emlékszem rá, de valahol, valamelyik portálon olvastam, hogy a gyümölcslevest pudingporral sűrítették be... Akkor nem tetszett az ötlet, de ma, amikor összeállítottam kora reggel a gyümölcslevest, eszembe jutott ez a megoldás. Nos, az nem lehet, hogy ne próbáljam ki... El nem rontja, egészen bizonyos... És a habarást egy nagyon finom Dr. Oetker-féle epres pudinggal készítettem el. Az ízét jól feldobta:)
Epret úgysem ettünk az idén, legalább az illúziója megvan:)
Most éppen hűl a kádban a levesem, majd a fagyasztóba teszem, amíg jéghidegre lehűl... Szerintem jó lesz:))
Ma meggyből, őszi- és sárgabarackból, narancsból, almából és banánból készítettem a gyümölcslevest.

2012. július 5., csütörtök

Csöröge - forgácsfánk

Hozzávalók:
(22 db-hoz)

35 dkg liszt
5 tojás sárgája
1 evőkanál cukor, v. édesítő
1 cs. vanília
1 dl tejföl
csipet só
a sütéshez olaj

Elkészítése:

A lisztet a tojássárgával, a cukorral, a csipet sóval és annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy levestészta keménységű legyen. 22 pici gombócot formázunk belőle. Mindegyikből vékony lapot nyújtunk. Derelyemetszővel párhuzamosan bevagdosva, a végeket a vágásokon keresztülhúzzuk. Bő, forró olajban, hirtelen tűznél aranysárgára sütjük. Egyszerre csak 3-4 db-ot süssünk, mert alaposan megnőnek. Törlőpapírra szedjük őket.
Tálalásnál porcukorral megszórjuk és barackízzel, vagy  a tojások fehérjéből készített habbal  (a fehérjéket  2-3 evőkanál cukorral gőz fölött kemény habbá verjük, majd belekeverünk 2-3 evőkanál lekvárt) tálaljuk.

1 db kb. 13 szénhidrát-grammot tartalmaz!

2012. július 4., szerda

Tegnap nem jegyzeteltem:(

Csirkepaprikás
és Túrókrém almával volt az ebéd.
Hozzávalók:

40 dkg tehéntúró
10 dkg cukor, vagy édesítő
1/2 citrom, v. narancs lereszelt héja
1 kanál teljföl
1/2 kg puha alma
1 cs. vaníliás cukor
5 dkg mazsola, vagy idénygyümölcs
pici őrölt fahéj

Elkészítése:

A túrót szitán áttörjük, a tejföllel simára keverjük. Elvegyítjük a cukorral és hozzáadjuk a hámozott, reszelt almát, a citromhéjat, a fahéjat, majd a krémet jól kikavarjuk. Tányérokba, vagy talpas poharakba rakjuk, a tetejét rumba áztatott mazsolával, vagy idénygyümölccsel megszórjuk.
Kekszet, v. piskótát adhatunk hozzá.

Mivel nálunk semmilyen gyümölcs nem volt itthon, maradt a kissé télies mazsola... Sajnos, ami volt gyümölcsünk - meggy - az leérett, ha gyümölcsöt szeretnénk, a városba kell mennünk érte:(

A túrót nem volt kedvem szitán áttörni:( De így is finom, üdítő nasi lett belőle:))

2012. július 1., vasárnap

A gyümölcsleves

ma még finomabb volt, mint tegnap:) Pedig már tegnap is isteni volt:)))
Cserépben egyben sült lapockát készítettem burgonyával, párolt káposztával.
Desszertnek pedig Pudingos-túrós csigákat sütöttem, az itt található recept alapján, de én leveles-vajas tésztát használtam.
Itt éppen kisültek... Legközelebb kicsit vastagabb szeleteket vágok...
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...